Az Esztramos kőzetei és bányászata
Az Esztramos fő tömegét középső triász korú, mintegy 230-240 millió éve lerakódott, később metamorfózison átesett üledékes kőzetek alkotják. Közülük is kiemelkedő jelentőségű a középső triász anisusi emelete a Balaton latin neve (Lacus Pelso) után elnevezett pelsói alemeletét képviselő Steinalmi mészkő, amely nagy tisztaságú kohászati segédanyagként a helyi, nem kismértékű természetkárosítással járó, mintegy fél évszázadig tartó kőbányászat alapját képezte.
A Steinalmi mészkő
Mind a Steinalmi mészkő, mind pedig az annál földtörténetileg idősebb és az Aggtelek¬-Rudabányai hegység más részein feltárt zavartalan rétegsorokban annak – bányászati és geológusi szakkifejezéssel élve – fekvőjét vagy feküjét alkotó Gutensteini formáció az alpi-kárpáti térség számos vidékén (Északi Mészkőalpok, Belső Nyugati-Kárpátok, Dinaridák) elterjedt, régóta ismert, bár helyenként másként nevezett kőzettípusok.
A két kőzet egymásra települése jól tanulmányozható például Jósvafő határában, egy felhagyott kőfejtőben. Keletkezésük színtere az egykor Eurázsia és a déli kontinensek között hullámzó, kelet-nyugati irányban több ezer km-en át húzódó Tethys-óceán nyugati végén a középső triászban kialakult, karbonátos üledékek lerakódásával jellemzett óriási terület, úgynevezett karbonátos rámpa volt. A rámpa kialakulásának az elején, annak nagy részén, sötétszürke vagy fekete, finomszemcséjű mészkövek keletkeztek. Ezek a rétegsorban felfelé haladva rétegzett víztömeg kialakulásáról, a fenékvizek egyre csökkenő oldott oxigén-tartalmáról tanúskodnak.
Az utóbbi környezeti tényezőhöz gyakran a sótartalomnak a szokásos 35 ezreléket meghaladó értéke is társult. A magasabb rendű állatok számára előnytelen környezetben leginkább csak mikrobák és olykor szivacsok voltak képesek megélni.
A Gutensteini dolomit sötétszürke vagy fekete, tömeges megjelenésű. Színét a benne található szerves anyagnak és a finom eloszlású piritnek köszönheti. A nagyrészt vagy teljesen dolomit ásványból álló dolomit kőzetté a nagy mélységben elfedett mészkőtestek szoktak, utólagosan, átalakulni.
A folyamat többnyire megsemmisíti a mészkő eredeti szövetét, így az abban esetleg található ősmaradványokat is, amihez az Esztramos esetében a metamorfózis is társult. Így azután az itteni Gutensteini dolomitból nem ismeretes ősmaradvány.
A dolomit helyenként szép tájakat formál, mint például az észak-olaszországi Dolomitok, és súrolószerként vagy murvaként a köznapi életben is hasznos anyag. A legtöbb geológus számára azonban „nemszeretem-kőzet”, mert a dolomitosodás folyamata többnyire megsemmisíti a kiindulási kőzet, a mészkő eredeti szövetét, a benne esetleg található ősmaradványokkal együtt. A kőzetpéldány szélessége 15 cm.
A nyugat-tethysi karbonátos rámpán a körülmények a pelsói korszakban fordultak jobbra, amikor is helyreállt a felszíni és mélyebb vizek közötti vízkörzés, elegendő oldott oxigént juttatva a mélyebb régiókba.
A napfény által átvilágított övben, az úgynevezett fotikus zónában tenyésző mészkiválasztó növényi szervezetek (moszatok) életműködésének eredményeként az üledékképződés jó darabig egyensúly tudott tartani az aljzat süllyedésével, és az egykori lagúnákban nagy mennyiségű mésziszap rakódott le. Más szóval, úgynevezett karbonát platform alakult ki, amelynek jellemző üledéke a Steinalmi mészkő.
Az Esztramosról származó kőzet emlékeztet az ugyancsak metamorf eredetű márványra, de annál finomabban kristályos. A képen látható példány szélessége 10 cm.
A Steinalmi formáció túlnyomórészt mészkőből, alárendeltem dolomitból áll, amely utóbbi a jóval a kőzetté válást követően, a mélyen eltemetődött kőzettestben alakult ki. Az Aggtelek-Rudabányai hegység területén rendkívül elterjedt kőzet. Fehér, világosszürke, vagy világosbarna. A lagúna-eredetű Steinalmi mészkő 30-200 cm vastag rétegeket, padokat formál. Zátonytestek is találhatók benne, ezek nem rétegzettek. A lagúna-eredetű rétegek jellemző fosszíliái a mészmoszatok.
A metamorfózis teljesen eltüntette a kőzet eredeti szövetét. Az egyes kristályszemcsékben látható párhuzamos vonalak azon síkok metszetei, amelyek mentén a kalcitkristályok tökéletesen hasadnak, illetve a jelen esetben a nyomás hatására „siklatást” szenvedtek. A kalcit három kristálytani irányban hasad tökéletesen. A képen látható részlet szélessége kb. 3 mm.
A szerves anyagban gazdag részek préselt jellege különösen látványosan tanúskodik az Esztramos Steinalmi mészkövét ért nagy nyomásról. A példány szélessége 12 cm.
Amit az Esztramos mészkövében már nem láthatunk
A hegy Steinalmi mészköve tehát, a metamorfózis következményeként, egyáltalán nem ad képet a lerakódási helyéül szolgáló egykori trópusi lagúna gazdag élővilágáról. Ehhez a hegyég más részeit, például Aggtelek és Jósvafő környékét kell felkeresni, ahol nem csak lagúna-üledékek, hanem fosszilis zátonyok is tanulmányozhatók.
A fosszilis zöldmoszatok az Aggtelek-Rudabányai hegység lagúna-eredetű középső triász kőzeteinek jellemző ősmaradványai. A képen a néhány mm átmérőjű, nyílásokkal áttört falú hengerekként mutatkozó Diplopora nemzetség egy példányának mikroszkópi metszeti képe látszik. A gyors evolúciónak köszönhetően a zöldmoszatok maradványai jó geológiai korjelzők.
A lagúna-eredetű Steinalmi mészkőben gyakoriak a koncentrikus rétegekből álló üledékes szerkezetek, az onkoidok, amelyeket kékmoszatok valamilyen szemcsét (például kagylóhéj-töredék) mésszel bekérgező tevékenysége hoz létre.
A Jósvafő mellől származó kőzetpéldány szélessége 6 cm.
Az egykori zátonyok környezete sok állat számára teremtett jó életfeltételeket. Közéjük tartoztak a pörgekarúak (Brachiopoda), amelyek kipreparálódott, kagylókra emlékeztető teknői nagy számban láthatók ennek a Jósvafő környékéről származó kőzetpéldánynak az idő marta felszínén. A példány szélessége 12 cm.
A zátonyok közelében lerakódott Steinalmi mészkő egyes részeiben kőzetalkotó mennyiségűek a tengerililiomok (Crinoidea) vázelemei.
A Jósvafő környékéről származó kőzetpéldány szélessége 10 cm.
Bányászat az Esztramoson
A hegy mai formáját meghatározó kőbányászat csak a második volt a hegy ásványkincseinek kiaknázásában. Először a Gutensteini dolomit és a Steinalmi mészkő érintkezési övében található vasérc keltette fel az emberek érdeklődését. A korábban kezdődött, de a XIX. század elejétől az 1950’-es évek végéig iparszerűen folytatott vasércbányászat eredményeként több mint 100 000 t vasércet bányásztak ki, először külszíni fejtésben, majd a XIX. sz. végétől a hegybe hajtott tárókon keresztül.
Az ÉNy felé dőlő, kitermelésre érdemes vasérces kőzettömeg mintegy 400 m hosszban (geológiai és bányászati kifejezéssel élve csapásban) és 100 m magasságig fordult elő, az érc vastagsága 1,5 - 15 m közötti volt.
Az ércesedés két fázisát lehetett megkülönböztetni. A dolomit és mészkő érintkezési övéhez kötődő, forró oldatokhoz kapcsolódó hidrotermás és kémiai elváltozásos (metaszomatikus) fázis sziderit (vas-karbonát) és ankerit (vas-magnézium-mangán karbonát) kiválásához vezetett. Az ércásványok egy része később barnavasérccé (limonit, vas oxid-hidroxid) alakult. A Steinalmi mészkőben rétegszerű (sztratiform) ércesedés formájában vörösvasérc (hematit) ki. A vörös hematit-sávok a kőbánya szinte teljes területén megtalálhatók, leginkább az ÉNy-i részen. A vastartalom a barnavasérc esetében 26-35, a vörösvasérc (hematit) esetében 32-65 % volt.
A vasérc érdekessége, hogy minimális mangán- és magnézium-tartalom mellett gyakorlatilag nincsen benne réz, bárium és kén. A bányaművelés az előzőleg hematittal és sziderittel hálózatszerűen átjárt mészkőben a fő hasadékirányok mentén kialakult üregrendszer könnyen és hosszú ideig gazdaságosan kitermelhető, másodlagos feldúsulást jelentő barnavasérc okkernek is nevezett kitöltésére irányult. Ez utóbbi a kutatók szerint úgy jött létre, hogy az eredetileg az érces erek által hálózatosan átjárt kőzetben karsztosodás útján üregek jöttek létre, amelyben a vízben oldhatatlan érc felhalmozódott.
Az esztramosi vasércbányászat termékeit a XVIII. században a Kassa és Rozsnyó vidéki hámorok, 1834-től kezdődően felerészben Diósgyőr használta fel. 1925-ben a Diósgyőri Vasgyár az egész bányát egységes művelési rendszerbe vonta. A gazdaságtalanná vált termelését 1960 végén fejezték be. A vasércbányászat nyomai mindazonáltal mind a hegy gyomrában, mind a külszínen látszanak még ma is. Az ércnek a hegy lábához történő leszállítása céljából építették meg például az 1928-ban elkészült siklópályát. Ennek tervezője VANKÓ REZSŐ (1882-1959), az Újpesti Bányagépgyár mérnöke, a magyarországi bányagéptervezés megteremtője volt.
Mészkőbányászat
A vasércbányászat gazdaságtalan mivoltának a bizonyossá válása után az itt dolgozók számára új munka után kellett nézni. Kapóra jött a hegy fő tömegét alkotó Steinalmi mészkő tisztasága (a sósavban történő feloldása utáni maradék kevesebb, mint 1 súly %), ami alkalmassá tette, hogy kohászati segédanyagként használják fel. A mészkő a vasolvasztáshoz szükséges, a szennyeződések salakosítása és eltávolíthatóvá tétele céljából.
1948-tól tehát mészkövet is bányásztak a hegyen, kezdetben az Ózdi Kohászati Üzemek, később a Borsodi Ércelőkészítő Mű számára. Az 1996-ig folyt mészkőbányászat során az Esztramos gerincét 30-80 méter vastagságban elhordták és hatalmas, többszintes bányaudvart alakítottak ki. A hegytető mai képét a kőbányászat alakította ki.
A Steinalmi mészkő nagy tisztaságának is köszönhetően számos, vizek által oldott üreget, barlangot rejt, ill. rejtett. A bányaműveletek eredményeként feltárult barlangok száma nehezen becsülhető meg, mivel jelentős részük mindennemű vizsgálat és dokumentálás nélkül a fejtés áldozatául esett. A tudományos és természetvédelmi érdeklődés fénykörébe mintegy 50 került be. Ezek fele elpusztult, ám a megmaradtak, közülük is a hat fokozottan védett, kiemelkedő természeti értékek.
SZAKÁLL S. és KOVÁCS Á. (1997): Az Esztramos-hegyi vasérctelep ásványai. In: SZAKÁLL S., PAPP G. (szerk.) Az Esztramos-hegy ásványai. Topographia Mineralogica Hungariae 5, 131–144.
TURTEGIN E. (1997): Az Esztramos-hegyi vasércbánya földtani viszonyai. In: SZAKÁLL S., PAPP G. (szerk.) Az Esztramos-hegy ásványai. Topographia Mineralogica Hungariae 5, 37–50.
